Nádak a levegőben

Ma egy egészen furcsa és új tréning elemmel zártuk az egyébként igencsak faszányosra sikeredett próbát. Ketten a terem két végébe álltak kezükben egy-egy náddal. Mi többiek feszülten figyeltünk. Ez a kettő lassan elindult egymás felé. Csukott szemmel. A léptek zaja eltűnt, de még a sóhajok is elnémultak. Lassan kőrözve cserkészte be egymást a két "vívó". A legkisebb neszre és pisszenésre is megfeszülő izomzattal reagáltak és füleltek, mejd egyszerre vadul kalimpálni kezdtek a másik feltételezett helye felé. Nem kiszúrni akarták egymás szemét a vívókardnyi hosszú száraz bambusszal, csak megérinteni a másik feje búbját, ezáltal bevinni sikeres találatot. A meccs addig tartott, míg valaki fel nem adja, vagy sikeres találat nem születik. Vakharc a javából.

Hazafelé ezután a fülhegyezős tréning után nagyon furcsa volt a séta egyedül. Mindent meghallottam a ködben. A távoli neszek egyszerre élesek és pontosak lettek. A feszült koncentráció nem múlt el. Közben a lámpafénynél látszott, hogyan szitál apró csillámot az ég, és hogyan teríti be fénylő fátylával a vasútállomást és a lámpák körül az eget. Kicsit megnyúlt az idő és mindenre valahogy jobban tudtam figyelni. Izgalmas érzés volt.