2007. szeptember 18., kedd

Bepasizni egy lagzin

A mosoly tárgya ezúttal az értetlenség. Hugival arról beszélgettünk, hogy mennyire elképzelhetetlen, hogy bárki is bepasizzon egy esküvőn. Nekem sikerült. Mosoly. Mindenesetre értetlenül állok a történtek felett. Ám, ahogy a múlt minden más darabja elmosódik, mert nem a jelen része úgy ez is. De ezt még viszem. Legalábbis addig, amíg leírom.

Történt pedíg, hogy Hugi unokatesója Marika szombaton férjhez ment. (Ezúton újra és sokadszor sok boldogságot kívánok mindkettejüknek!) Az eskető szép rendben zajlott, aztán a százhatvanfős násznép átvonult a szomszédba a lagzira. Tyúhú! Volt bizony húsleves, marhapörkölt, sültek és rántottak, torták, sütemények. Meg volt szesz. Értehetetlen, hogy a szesz mit tesz. Legalábbis egyes heteroszexuális férfiakkal.

Nagy volt a táncolás. Valamiféle ugrálóst műveltünk összekapaszkodva jópáran a násznép számomra ismeretlenebb tagjaival (a térdem azóta sem frankó teljesen), majd a zenekar leállt s a szünetben az egyik - egyébként mellettem álló - fess fiatalember odalépett hozzám. Jobb kezével megragadta a tarkómat, s a fejemet az ő homlokához vonta. Baljával a derekam tájékán ragadott meg, és nem igen volt ellentmondásra alkalom.

- Hogy hívnak? - zihálta.

- Bikkfa. - mondom - Bikk Fa.

- Nagyon örülök, Bikk! - kaján vigyorral.

- Téged? - kérdeztem, ha már az úriember még sem volt az udvariassága teljében.

- X Y. - és kezet fogtunk. A nevét nem adatjogi komaplikációk miatt nem írom, hanem mert nem emlékszem. A szesz...

- Helyi vagy? - folytatta a kikérdezést. Én megilletődöttségemben bólintottam. (pedig nem is vagyok már annyira helyi) Ő pedig még kajánabb mosolyra szalajtotta szája szegletét.

- Akkor remélem, találkozunk még. - mondta és szinte kacsintott hozzá.

Hugi a végére ért oda, és megkérdezte, hogy mi történt. Én meg nem tudtam mit mondani. Az est folyamán eztán éreztem, hogy a srác figyel, és igyekszik a közelemben maradni. Még kétszer örvendezett nekem, hogy mennyire örül, hogy találkoztunk.

- Hát így - mondtam aztán Huginak, arra kérdésére, hogy be lehet e pasizni egy lagzin.

Nincsenek megjegyzések: