2007. szeptember 26., szerda

"Halál, dögvész, rothadás!"

A sikondai "túlélő tábornak" most egy kiadós nátha a következménye. Tegnap egész komoly lázzal fetrengtem, most meg úgy érzem, mintha többkilós súlyokat akasztottak volna a veséimre. Ennek ellenére mivel muszáj órát tartok itt is, ott is; természetesen a belem már kezd kifelé állni a testemből és még ragozhatnám.
De nem teszem, viszont elmesélem, hogy ma a TO-n megtudtam, hogy hülye vagyok. És nem, nem az a tanterv vonatkozik rám, aminek a kódját a nevemhez rendelték az egységes tanulmányi rendszerben. Hogy, akkor mégis milyen tanterv, azt nekem kell kideríteni, hiszen azt, kábé hat éve megkaptam nyomtatott formában is. Szóval most majd kereshetek. Mert a TO ezt nem tudja kideríteni a saját kis aktáiból. Mert a TO nem foglalkozik az egyetemisták tanulmányi ügyeivel. Csak halkan merem megkérdezni, akkor mégis mi a ló*****-al foglalkozik?
Mindezek után itthonról felhívok egy telefonszámot, amiről azt hiszem az esti tréningért felelős srácé, kérdem te vagy az "Pista", mire ő, hogy igen. Elpanaszolom neki náthakórságom, megértően hümmög, majd közli, hogy ő ugyan "Pista", de nem tart semmilyen tréninget este. És szerinte nyugodtan hagyjam ki. Ehhez képest a valódi "Pista" eléggé megsértődött, hogy ki szeretném hagyni a tréninget.

A cím egyébként idézet Bambikától...

2 megjegyzés:

Balázs írta...

Ha javasolhatom: gyógyulj meg mielőbb! :)

Bikkfa írta...

A javaslatod megfontolom... :o)