2007. november 7., szerda

Bulik, halottak és születésnapok

A hétvégén otthon voltam (ahogy, azt már írtam is). Ilyentájt, október és november fordulóján a családom sok születésnapot ünnepel. Úgy alakult, hogy a halottak napja és a születésnapok nálunk igen közel vannak egymáshoz. Ezért többnyire együtt ünneplünk és temetőt járunk, hogy az elhunytakkal is együtt "ünnepeljünk". Idén még országátutazós rokonlátogatós is belefért a négy napba.
Sőt egy vodka italakciós buli is belefért szombat este. Hugival "alapoztunk" náluk, némi mézes-málna pálinka és Bacardi-Cola volt műsoron. Hamar megütötte kis kobakom, hogy aztán kitisztuljon míg a szórakozóhelyre tartottunk. Ezért, meg mert kissé fájni kezdett a hasam megálltunk egy italkimérőnél az úton, ahol egy kis Jäger segített a gyomromnak helyreállni. A következő pillanatban már jegyet váltottam a szórakozó hely pénztáránál. Majd Hugival bevetettük magunkat a tizenévesek tömegébe. Vodkanarancs és Cosmopolitan párossal segítettük a zsibbadás fennmaradását. Fenn is maradt... A jobbára tizenpár éves korosztály tombolt, mi pedig tánciztunk, ahol tudtunk. Hugi kikezdett egy kopasz piuros bézbólsatyis sráccal. Elsezdte tőle a sapkáját és a fejébe csapta. A srác, bár hatalmas volt (hála az égnek) békésen tűrte. Úgy látszott azt hiszi, Hugi flörtöl vele, pedig csak szimplán nem volt magánál. Aztán egyszer csak megváltozott a dübörgő ritmus. A dj pultban pedig feltűnt egy új arc. A tömeg őrjöngeni kezdett. Mire megkérdeztem:

- Te, az nem a Sterbinszky?
- Nem. Az kopasz és szemüveges - felelte Hugi a tömeget túlharsogva.
- És, ha megnőtt a haja, és mondjuk kontaktlencsét vett?
- Ne bassz... - kerekedett el a tekintete - Aztaaa, ez tényleg ő.

Még jó, hogy az előtérben hatalmas plakátokon állt a neve, így elolvashattuk elfelé menet.

Nincsenek megjegyzések: